02.Fejezet

            Egyedül fekszem egy motelszobában, ami nagyobb egy normál szobánál. Inkább mondanám már lakosztálynak.

Darlene választott szálláshelyet, tudta, hogy egy ideig, most ez lesz az a hely, ahova mindennap haza jövünk.

A plafont bámulom, s gondolkodom a holnapon. Vajon minden rendben fog-e menni, meg lesz velem elégedve Mr.Styles?  Itt van csütörtök este, s azon izgulok, hogy hogyan alakítok holnap.

-Ade, épülj ki az ágyadból, s öltözz! – ront be Darlene, engem megzavarva ismét az elmélkedésben.

-Miért? – ülök fel, s megigazítom magamon a pólóm, hiszen nincs rajtam melltartó, s hiába, hogy Darlene-t már régóta ismerem, szégyenlős vagyok.

-Ma este nyitott egy múzeum. Persze ez nem egy kiöltözős-múzeum. Vagyis úgy tudom. – motyogja a végét, s rám csukja az ajtót. Kikelek az ágyból, s a ki nem pakolt bőröndömhöz sétálok, hogy keressek valami ruhát.

Legalább ez a múzeum lefoglalja a kattogó agyam.

Elég hűvös van ahhoz, hogy megfagyjak öltözékemben, míg mellettem Darlene, szinte flangál egy szoknyában. Egy rózsaszín, spagetti pántos, fodros szoknyában, ami nagyon jól áll neki. Hosszú, dögös lábait kiemeli egy fekete magas sarkú, s egy fekete bőrdzseki veszi fel a harcot a kihűlése ellen.

Míg én egy hosszított derekú farmerben, egy fehér moccasin-ban(kiejt.:mokaszinban) vagyok, s mivel kényelmesen éreztem magam melltartó nélkül, így megpróbálva legyőzni szégyenlősségem egy olyan pántos fehér felsőt választottam, ami lenge, így nem kivehető, hogy nincs alatta semmi. Amiért –megjegyzem – Darlene meg is dicsért.

Darlene elmondása szerint nincs messze ez a múzeum, de vagy fél órája sétálunk, s érzem, hogy mezítelen kezeim megfagytak már.

-Elv egy sarok és ott vagyunk. – motyogja a telefonját nézve. Csak megforgatom a szemem, s mellem alatt összefonom kezem, hogy enyhítsem fázásom. Tekintetem cikázik az esti LA látványán, gyönyörű. Minden ki van világítva, s mint nappal, este is van élet itt.

Épp egy dudáló taxi előtt baktatunk át az úttesten, mivel Darlene kedves, nem néz ki a telefonja mögül.

-ITT VAGYUNK! – mutat egy fehér épületre, ahol nyitva van az ajtó, s fény áramlik ki bentről. Sandítva nézek rá, majd egy sóhajt elejtve indulok el az épület fele. Művészi, zongora dallam csapja meg fülemet, s automatikusan mosolyra húzódik szám. Imádom a klasszikus zenét.

Lehunyom szemem, s úgy lépek be elsőnek az épületbe, majd ahogy meghallom Darlene halk szitkozódását kinyitom.

Mindenki öltönyben, gyönyörű szoknyában.

Arcomra pír szökik, s hátra lesek Darlenre, akinek arca hasonló színt vett fel. Már nem hátrálhatunk meg, pofátlanság lenne.

Egy nem szembetűnő sarokba rángatom Darlenet, s lehunyom szemem, hogy lenyugtassam magam.

-Szépen elintézted! – összefűzöm kezem mellem alatt, hogy határozottabbnak és mérgesebbnek tűnjek. Nem törődve azzal, hogy így a póló hozzám simul. Szégyentől terhelt arca elnéz rólam, s körbe vezeti tekintetét a tömegen.

-Nem olyan vészes! Megnézünk pár festményt, majd stílusosan elhagyjuk a „bulit”. – húzza ki magát elégedetten az ötletére, amire csak sóhajtok, s beleegyezően bólintok. Padlót rugdosva sétálok az egyik festményhez, amin meztelen, nagyon jól kidolgozott alakok metszik egymást. Arcuk nem felismerhető, csak nemi erényük. Picit elpirulok a gondolatra, hogy vajon mit gondolhat rólam a többi engem körül vevő ember, hogy ezt a festményt nézem. Így lehunyom szemem, s állnék tovább, de neki megyek valakinek, aki engem körülölelő kezemet fogja meg, hogy ne essek el. Érintése hideg és érdes, majd azonnal, ahogy megállok lábamon, el is enged.

-Sajnálom, nem figyeltem a lábam elé. – motyogom, s gyorsan leeresztem kezem, mikor ráeszmélek, hogy így észre lehet venni, amit nem akartam, hogy észrevegyenek. Feltekintek az alakra, s szívem hirtelen nagyot dobban a félelemtől és a felismeréstől. Címlapokról már ismerős az üres tekintet és a komolyságot sugárzó arc. Zavaromban letekintek moccasin-omra, s ekkor döbbenek rá, hogy most le is járattam magam. Lehunyom szemem, hogy valamennyi nyugalmat tudhassak magamnak.

-Megfogta a festmény? – nem is reagálva bocsánatkérésemre fordul az általam előbb megfigyelt festményhez. Nem mutatva zavarom fordulok én is a festmény felé, s bólintok egyet, bár Ő nem engem figyel, de ezek után képtelen vagyok egy hangot is kiengedni a számon. Majd mivel nem vett figyelembe, de nem hallott kérdésére választ; rám tekint. Van esélyem valamennyire felmérni az életnagyságú cégvezetőt, de megrémiszt komolysága, s semmit mondó tekintete, így el is nézek róla.

-Igen, nagyon- torkomon akad a szó, amit mondani akarok rá, így két perces kínos csönd következik, mivel az agyam elfelejtette azt a szót, amit használni akartam, pedig hétköznapi – kifejező. – motyogok mást, amire tekintetét szórakozottan ereszti rám. Biztos megjegyzi magának, hogy egy tele meztelen alakkal lévő festményre egy buta liba azt mondta, hogy „kifejező”. Ennél már nem tudom magam jobban lejáratni, így próbálok kiutat keresni ebből a „társaságból”.

-Látom, menekülne. – hangszínében ott a gúny, s a vidámság, amire legszívesebben elásnám magam itt helyben. Rég nem éreztem ekkora megaláztatást.

-Igazából barátnőmet keresem, szóval nem zavarnám tovább jelenlétemmel. – biccentek fejemmel, s a maradék büszkeségemet összekaparva hagyom egyedül, az ő megaláztatástól bűzlő légkörét. 

_______________________________________________________
Sziasztok!
Köszönöm szépen azt a pár visszajelzést, de örülnék, ha többen tennétek!(:
Üdvözlöm az újonnan érkezett olvasókat, remélem nem csalódtok!
A Következő szerdán-csütörtökön várható (02.18-02.19.)
Noraxoxo