04.Fejezet

   Érzem, hogy életem egyik legkínosabb pillanatát kell megélnem.

De mutatom, hogy nem rettent meg, pedig igazából egy picit igen. 

-Szóval Miss Brooks, örülök, hogy van szerencsém viszontlátni. – dől hátra székében, s tekintete elégedettséget és apró humort mutat. 

-Szóval emlékszik rám. – motyogom, bár ez eddig is tudatosult bennem, mikor beléptem és találkoztam tekintetével. Akkor árulkodó volt, nem mint most. Semmit nem lehet leolvasni róla. 

-A nő, aki egy festményemre azt mondta, hogy kifejező. Hozzáteszem, tele volt az a festmény meztelen alakokkal. Érdekes megfogalmazása egy érzésnek. –gödröcskéje megmutatkozik, ami arcát káprázatosabbá teszi, de hiába a testi szépség. Szóval azt Ő festette? Hihetetlenül gyönyörű, de ezt nem mondom neki, elszállna. Bár nem mintha érdekelné is egy idegen nő véleménye Őt. 

-Rá térhetnénk a lényegre? Kérem. – sütöm le szemem, zavarom végett, hiszen szeme nem hagyja el jelenlétem. De kiét is figyelné? Most rám kell figyelnie. Halvány, de annál rejtélyesebb mosolyát, mint egy álarc szedi le és krákogva figyel egy lapot. 

-Mr Styles, itt a kért kávéja! – nyit be kopogás nélkül az asszisztense. Ő felemeli kemény tekintetét, majd frusztráltan kiengedi a levegőt. 

-Akkor kérem, használja a kurva kezét az ajtón, mielőtt kinyitná, hogy egyáltalán bejöhet-e! – morran rá, amire az asszisztens lesüti tekintetét, kimegy, majd halkan kopog az ajtón. Határozott álarcom mögött, a belsőm eltátotta a száját. Úgy beszélt a nővel, mint egy senkiházival és a nő nem tett semmit. Ezek után megfordul a fejemben a kérdés, hogy; biztos itt akarok dolgozni? Igen, Adeline, hiszen jó hírnevű cég és milyen büszke lennél magadra, ha sikerülne! – válaszolja a belsőm, amivel teljesen egyetértek. –Igen. – motyogja, amire ismét belép a nő. 

-Itt a kávéja, Mr Styles! – teszi le asztalára, majd halkan becsukva az ajtót hagy ismét minket egyedül. Tekintetem Harold arcát figyeli, ahogy az álla megfeszül, s szemöldöke között egy ránc alakul. 

-Szóval Miss Brooks, miért gondolja, hogy maga a megfelelő ember erre a munkára? – fogja meg a kávéval teli poharát, míg rám tekint, feltéve a kérdést. Megfontolom válaszom, hiszen nem akarok butaságot beszélni. 

-A Harvard-ra jártam, jogot és üzleti szak-

-Nem ezt kérdeztem, Miss Brooks! – mondja lekezelően, míg szájához emeli a poharat és a forró kávét úgy issza, mintha egy normál hőmérsékletű víz lenne. 

-Teljesíteni tudom a feladataimat. – válaszolom tömören, amire szarkasztikusan felnevet. Felvonom szemöldököm, hogy kérdőre vonjam viselkedését, de Ő csak tovább nevet. 

-Ez elég tág, Miss Brooks. – túr hajába, abba hagyva a nevetést. –Mi történne, ha nem lenne a válaszom? Ha nem venném fel, mivel eddig elég gyengén alakított. – vallja be, pofátlanul őszintén, amire a belsőm ismét eltátotta a száját. 

-Elég eltökélt tudok lenni, Mr. Styles. – húzom ki magam, míg Ő engem méregetve simogatja az állát. Majd a telefonhoz nyúl, megnyomva egy gombot, beleszól az asszisztens ismerőshangja. 

-Igen, Mr. Styles? 

-Hívhatja a következőt! – engedi el azonnal a gombot, meg sem várva a válaszát. Míg én ott ülök és próbálom felfogni, hogy mi történt. –Köszönöm, Miss! – mosolyog erőltetetten, s rólam az asztalán pihenő papírokra tereli inkább a tekintetét. 

-Tessék?! – állok fel, mire rám se hederít. Úgy tesz, mintha belemélyedne a papírmunkájába. Majd pár perc múlva lustán rám tekint. 

-Azt hiszem, megköszöntem a felvételét. – dől hátra székében, s kezét karöltve pihenteti mellkasán. Nem jutok szóhoz. Hihetetlenül nyers, de úgy beszél, mintha kedveset mondana. Hajamba túrok, s az ajtó felé indulok, mikor utánam szól. –Ezt ne hagyja itt. – neki dőlve az íróasztalának fogja a nyitva lévő táskám, amiben jól látható, hogy „az Ő arca fekszik”. Gödröcskés mosolya újra előbújik, s úgy figyel engem, hogy mi lesz a reakcióm. Visszasétálok kecsesen, s közelebb érve hozzá veszem észre, hogy neki támaszkodva az asztalának is magasabb nálam. Kikapom kezéből táskám, amiből észrevehető sértettségem. Visszasétálva az ajtóhoz, nyitom ki, Ő csak egy „Viszlát, Miss Brooks!”-val elköszön, míg én megforgatva szemem csukom be magam után. A Szőkék rám kapják tekintetüket, s mosolyognak elégedetlenségemen, s, talán mert úgy megyek a Loubountin magas sarkúmban, mint egy bálna.  Ahogy elhaladok a recepciónál, megállít a nő. 

-Miss! Miss! – szinte kiabálni kell utánam, mert fülem megtelt vérrel, ahogy az egész fejem. –Miss, Mr. Styles kért meg, hogy adjam át ezt magának. Remélem nem tévedtem. – motyogja az utolsó mondatot magának, mintha össze lenne zavarodva. Egy összehajtott papír, amit aligha egy perce nyomtathattak faxon keresztül. Bólintok, s motyogva egy „Köszönöm!”- öt hagyom ott. Összegyűröm a papírt mérgemben, s táskámba dobom. 

-Talán egy beteges seggfej! – Darlene, ha azt mondom mérges, az gyenge kifejezés. Jobban kiakadt, mint én. Lehet picit betett neki a havi női baja is, hiszen ilyenkor lehetetlen vele egy szobában megmaradni. Úgy néz ki, mintha vagy száz kamion átment volna rajta és állíthatom azt, hogy nem túlzok. 

-Hihetetlen, hogy talán egy kérdés feltétele után elküldött! – össze-vissza járkál idegességében, míg én az ágyamon ülök, s figyelem ideges alakját. Majd eszembe jut, hogy kaptam egy papírt, így a táskámat kutatva megyek oda, s veszem ki és ülök vissza. Darlene nem vette észre, hogy elmentem érte, csak zsörtölődik magában. 

Kinyitva egy rövid üzenet áll benne. 

„Mutassa meg eltökéltségét, Miss Brooks!” 

Egy telefonszámmal és a nevével megfűszerezve. Ajkaim kiszáradnak, s megdöbbentségem tetőfokán hág. 

-De miért teszi ezt az emberekkel, és ha ott volt még egy csomó liba, miért vesztegette rád az idejét, miért nem küldött haza egyből és- mikor észreveszi, hogy levegőt alig kapok, megáll, s felém fordul. –Adeline? – megnyalom kiszáradt ajkam, s felé pillantok. –Mi az a papírdarab? – sétál lassan felém, mintha egy idegbeteg lennék, aki bármi kárt tenne az emberekben. Jobb esetben nem tenném. Leülve kiveszi  a kezemből, s elolvasva egy „MI A JÓ ISTEN?!” kiabálása közben feláll. Hirtelen állok fel, s indulok a bőröndöm felé. 

-El kell mennem futni. – mintha bedrogoztak volna, nem pislogok, alig veszek levegőt, s nem gondolkozom. Felöltözve, s felkapva telefonom hagyom a még mindig döbbent Darelenet egyedül. 

Gondolatok tömkelege nem hagy nyugodni, próbálok elmenekülni előle, s csak a futásra koncentrálni, de egyszerűen lehetetlen. Miért reagálom túl? Sejtésem sincs. Talán csak egy esélyt adó üzenet, hogy próbáljam meg, és ne adjam fel. Megállok futásomban, ismét nem kapok levegőt, s a térdeimen támaszkodom, mikor oldalra pillantok, megáll bennem az ütő. Ő fut ott, fekete pulcsijában alig lehet felismerni, aminek kapucnia a fején pihen, kihúzott testalkata, határozottságát sugározza. Megpillantva engem lelassít, s furcsán méreget. Talán nem kéne fenékkel felfele pihenni, hanem egyenesedj ki! – kiabál rám a belsőm, így ráébredve, miért is nézhet így rám, azonnal kihúzom magam. Arca árnyékolt az esti sötétségben, csak a lámpák fénye világítja meg néha, így egyfajta rejtelmet nyújtva alakjának. 

-Estét’! –motyogja elsétálva mellettem. Nem tudom miért számítottam barátságosabb köszöntésben vagy esetleg még meg is áll velem beszélgetni. Kifújva az eddig bent tartott levegőt kezdek futni ismét, így lehagyva alakját. Alig látok sötétben, de mégis érzem égető smaragdját, ahogy engem fürkész. Majd alakja beér engem, de csak előre figyel. Mintha egyfajta játékot űznénk egymással, s nem tudni ki a macska és ki az egér. Kitartóan futottunk, míg velem szembe nem jött egy biciklis, s ha nem lett volna ott Ő, talán el is üt. 

Két karja közé zárva ránt el előle, míg én kapkodó lélegzetemet próbálom kiegyenlíteni, s Ő mintha nem is futott volna, normál lélegzeteket vesz. 

-Jobban kéne figyelnie. – motyogja, mielőtt megköszönhetném neki. S ezzel a mondatával el is érte, hogy bármivel is megháláljam neki. 

-Lehet. – veszek egy mély levegőt és alakja felé fordulok, ami ilyen testközelből rémisztő. Túl sötét, magányos. Két fejjel nagyobb nálam, s göndör fürtjei egy lófarokban összefogta, s ezt úgy tette lehetővé, hogy lássam, hogy levette a kapucniát. 

-Túl késő van már egy ilyen fiatal hölgynek. Nem fél, netán történne valami, nem tudna értesíteni senkit. Mint mondjuk most. Nem vagyok itt, mi történt volna? – oktat ki, mintha a húga lennék, s lealacsonyítva érzem magam. 

-Eddig is megoldottam egyedül a dolgaim, most se okozott volna gondot. – fonom karjaimat össze mellem alatt, míg ő zsebébe dugja kezét, s kemény tekintettel figyel engem. –S megkérhetném, hogy maga, mint számomra egy idegen, ne oktasson ki? – összehúzza szemöldökét, mintha nem értené, mit mondok. 

-Gondolja meg, hogy mit mond, és milyen hangnemben, ha kérhetem. – semmi kedvesség nincs abban, amit mond, puszta figyelmeztetés. 

-Amit küldött papírt, munka ajánlatnak szánta? – engedem le kezem, s arcából próbálok kivenni valami érzelmet, de mintha egy érzelemmentes maszkot viselne. 

-Természetesen, ha örömlányt keresek, meg van a módja ennek is. – mosolyodik el, amire megforgatom szemem, s elkezdek ismét futni, ott hagyva őt. Nem tapasztaltam volna eddigi életem során, hogy egy ember ennyire faragatlan, bunkó, de közben udvarias és tisztelettudó legyen egyszerre. 

Erősen szorítja meg kezem valaki, ezzel megállítva a futásban engem, majd maga felé fordít az illető. 

-Tisztelet. Ismeri ezt a fogalmat, Miss Brooks? – arca túl közel van, s düh önti el azt. Keze elszorítja vérkeringésem, de jobban félek attól, hogy Ő mindjárt felrobban mérgében. –Ha elmegy egy kurva „Viszlát, Mr Styles!” is elég, bassza meg! Ha nem adja meg másnak a kurva tiszteletet, maga se várja el! – ezzel elengedi kezem, s felhúzza kapucniát. Mintha a kapucnia jelezné, hogy távol akar maradni vagy közelebb szeretne kerülni. –Holnap hét óra nulla nullakor az irodám előtt. Jó éjt! – bólint, majd csak futó alakját figyelem. 

Mi ez a furcsa hangulatingadozása? 

Vagy a hirtelen közeledése? 

Inkább haza fele kezdek futni, s próbálom kikapcsolni agyamat. S csak merengni a semmiben. 

_________________________________________________________________
Sziasztok!
Köszönöm a kommenteket és a feliratkozókat, majd a kommentekre reagálok(:
Véleményeteket most se sajnáljátok.
Noraxoxo